HáromPötty

2018-as tervek

2018. január 02. - HáromPötty

Most, hogy elbúcsúztattuk az óévet, és idén elég rövid idő áll csak rendelkezésre kiheverni a Szilvesztert az évkezdéshez, mivel január 1. hétfőre esik és kedd már munkanap is, illetve kezdődik az iskola/óvoda, ezért arra gondoltam, hogy összeszedem milyen terveim vannak az elkövetkezendő évre.



Kép: Pinterest

 

Korábbi posztomban említettem már, hogy nem szoktam újévi fogadalmakat tenni (itt olvashatod el), de tervek, célkitűzések azért mindig vannak, amik nem kifejezetten január 1-el indulnak, de azért irányt mutatnak, hogy milyen célok felé szeretném, ha haladna az életünk. Természetesen ezek év közben is módosulhatnak, éppen ahogy új igények jelentkeznek vagy esetleg már más dolgok érdekelnek minket inkább.

Hiszen 365 napnyi új lehetőség vár ránk ebben az évben is, amit a saját lehetőségeinkhez mérten igyekeznünk kell (jól) kihasználni. Ha visszatekintek az elmúlt évre, akkor rengeteg fantasztikus élmény jut eszembe, és hálás vagyok, hogy mindezekben részünk lehetett. Többek között a blog indulása is beletartozik ebbe, hiszen már nagyon régóta terveztem az elindítását, de mindig volt valami nehézség, ami miatt úgy gondoltam, hogy nem fogom tudni még ezt is csinálni. Folyamatosan csak vágyakoztam rá, hogy elindítsam, és ebben az évben vettem egy nagy levegőt, és megtettem. Ez pedig hihetetlen erőt adott nekem a kezdetekben (és persze most is), hogy éjszakákon át fent maradjak és dolgozzak rajta, még úgy is, hogy a gyerekek miatt 3 éve alig aludtunk át egy éjszakát is. De megérte/megéri, mert nagyon szeretem csinálni.

Erre az évre családi szinten olyan terveim vannak, hogy többet szeretnénk kirándulni menni, mivel a legkisebb is elmúlt most már 1 éves, reménykedünk, hogy kicsit több helyre is eljutunk ebben az évben. És jó lenne több kulturális eseményre is eljutni, gyerekekkel együtt és nélkülük is.

3 New Year Printable Quotes that you can download for free. Great inspiration for your new year to keep your goals on track.

Kép: Pinterest

A bloggal kapcsolatban pedig többek között a terveim között szerepel, hogy egy kicsit átalakítom ebben az évben. Megújul majd külsőleg és belsőleg is. Úgy tervezem, hogy 2018 folyamán lesznek olyan új témák is, amikbe jobban beleásom majd magam, ilyen lesz például a környezettudatos életmód. Aztán rögtön januárban nagy selejtezésbe kezdek, szeretnék egy rendezettebb otthont kialakítani, s ehhez jó sok mindentől tervezem, hogy megszabadulunk, erről is lesz szó nemsokára. Természetesen a finom receptek sem maradnak majd el. 

De nagyon kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is, hogy mi az amiket szerettetek olvasni a tavalyi évben, hogy bizonyos típusú bejegyzések a jövőben is legyenek, és esetleg milyen témák érdekelnének titeket? Ha van kedvetek írjátok meg nekem akár a Facebookon, akár e-mailben is: harompottyblog@gmail.com címre írva.

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. 

süti beállítások módosítása