Egy ideje már készülődik valami az életemben, amiről addig nem szerettem volna beszélni nektek, amíg nem válik biztossá, vagy majdnem biztossá a dolog. De most végre elmesélhetem, hogy miért jutott kevesebb időm az utóbbi hónapokban a blogra.

Akármennyire várjuk is, hogy végre megszülessen a kisbabánk, a szülést mindig átjárja egy bizonyos fokú izgalom is, hogy minden rendben menjen, főként ha először válunk édesanyává.

De elképzelni sem tudom, hogy vajon milyen lehet megélni ezt a boldog időszakot járvány idején, amikor annyit sok bizonytalansággal kell szembenéznie a kismamának, és még a megbetegedés esélye is fenyegetően a fejük felett lebeg. Ráadásul az a gyermek előtt-utóbb kikívánkozik a biztonságos anyaméhből, és ha beindul a szülés, akkor járvány ide, járvány oda, menni kell a kórházba.

Habár mindannyiunknak nehéz a jelenlegi helyzetet megélni, a kismamák állapota speciális, hiszen egyrészt hormonális okokból, másrészt várandósan eleve lelkileg érzékenyebben reagálunk sok helyzetben, most pedig az egész világot érintő válsághelyzet nagy valószínűséggel nem könnyíti meg számukra ezt a szituációt.

Krízishelyzetben mutatkozik meg igazán, hogy milyen emberek is vagyunk. Tökéletesen felszínre kerül a jellemünk, hiszen olyan körülmények között kell helytállnunk, ami az élet normális medrében nagy valószínűséggel nem fordulna elő. Nem tudhatjuk, hogy mit hoz elő belőlünk, de tudom, hogy szülőként még nagyobb a felelősségünk, hogy a gyermekeinknek biztosítsuk a normálisra leginkább hasonlító életet. Az ő és a saját lelki békénk érdekében is. És egyáltalán nincs könnyű dolgunk.

Hiába borult fel totálisan a megszokott életünk, és kényszerültünk sokan otthoni irodát, otthoni iskolát, otthoni óvodát/bölcsödét kialakítani az életterünkben, most úgy tűnik ez lesz a megszokott egy darabig, és ebben a rendkívüli helyzetben kell mindannyiunknak helytállni.

Normális körülmények között akár napjában többször is fel tudnak bosszantani minket a gyerekek, hiszen feszegetik a határaikat, próbálgatják a szárnyaikat, és ez teljesen rendben is van, ez az élet rendje, a legtöbbször normálisan le is tudjuk kezelni. Az utóbbi hetekben azonban különösen próbára van téve a szülők türelme, hiszen össze vagyunk zárva sokszor kis térben a gyerekeinkkel,és a legtöbb esetben egyszerre kellene tanulni velük, szórakoztatni a kisebbeket, végezni a saját munkánkat és még vezetni a háztartást is. Ez rengeteg plusz feszültséget okoz, ami ezáltal sokkal több konfliktust eredményez.

A mai bejegyzést egy pszichológus édesanya írta, aki három gyermeket nevel, és igencsak fontos kérdéseket feszeget az otthoni tanulás kapcsán, amely most hirtelen mindannyiunkat érint. Salát Janka írása:

Változik-e bármi is a gyerekek számának növekedésével a szülői szerepben? Van-e bármi trükk, amit a több gyermekes anyák alkalmaznak, hogy koordinálják csemetéiket a mindennapokban?

Anyának lenni - akárki akármit mondjon is - rendkívül fárasztó tevékenység. Legyünk akár otthonlévő, akár dolgozó anyák, attól még mindannyian lehetünk fáradtak.

Ahogyan az előző posztomban is említettem fordulóponthoz érkezett a blog, ugyanis az én életemben is olyan változások történtek, és zajlanak is éppen, amelyeknek következtében át kellett gondolnom az eddigieket, és azt, hogy hogyan tovább.