Új pelenkát próbáltunk ki

2017. július 24. - HáromPötty

A pelenkázás az egy olyan alap dolog, ami mindenkit érint, akinek gyereke születik, és sokan nem is csinálnak belőle nagy ügyet, megveszik a legolcsóbb pelenkát, ami éppen kapható, vagy egy korábban bevált márkát, de nem biztos, hogy mindig ez a legjobb megoldás. Nálunk mindhárom gyereknél más márkájú pelenka vált be, és volt olyan is, hogy életszakaszonként is más-más márkát választottam, mert akkor éppen az funkcionált a legjobban. Mivel lassan hetedik éve pelenkázok, ezért volt lehetőségem kipróbálni majdnem minden márkájú, és típusú pelenkát az évek során. 

baby-1295614_340.png

Nagyjából egy évvel ezelőtt láttam meg, még mielőtt megszületett a legkisebb is, az egyik webáruház kínálatában a Pufies pelenkákat. Korábban soha nem hallottam róla, de szinte csak pozitív véleményt írtak róla akik már kipróbálták, és akkor pont volt valami akció is, jónak találtam az ár/érték arányt, ezért úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát vele. Nem csalódtam, úgyhogy most szeretném megmutatni, mert nagyon megszerettem.

image2_4.JPG

 

A pelenkák egyedi tervezésűek, és nagyon szép designt kaptak, minden csomagban általában másmilyenek a minták, vagy csak nekem nem sikerült eddig még két ugyanolyat venni. :) Gyakran akciózzák őket, én akkor szoktam általában vásárolni belőlük.

A nedvszívó képessége szerintem nagyon jó, még sosem folyt ki belőle semmi, éjszakára is bátran ráadhatom a kicsire, azt is nagyon jól tartja. A tépőzár jól záródik, nem szakad el ha erősebben meghúzom (egy-két saját márkás pelenkánál jártunk úgy, hogy kicsit erősebben meghúztuk és leszakadt a tépőzáras fül), és jól illeszkedik a comb résznél is. Szerintem a puhasága is megfelelő (szintén egy-két saját márkás terméknél éreztem, hogy túl kemény maga a nedvesség szívó rész).

 image1_7.JPG

Méretezést 2-5-ös méretig találtam, egyelőre bugyis pelenkát nem láttam, hogy lehetne kapni, de ebben nem vagyok biztos. Van viszont nedves törlőkendő is ebből a márkából, azt is kipróbáltuk, az állaga és nedvessége nagyon jó volt, és az illata is tetszett. Jó szívvel ajánlom.

 

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, hogy ha megosztod másokkal is. Ha szeretnéd, keress fel a Facebookon is, ide kattintva tudod megtenni.