Már csak egy hónap az óvodáig

3 tipp a felkészüléshez

2017. július 31. - HáromPötty

Már csak alig egy hónap maradt az óvoda (és az iskola/bölcsőde) indulásáig. Nálunk idén a középső fogja megkezdeni szeptemberben az óvodát. Korábban nem járt közösségbe, mivel 2 éves korában született meg a kistestvére, ezért nem tartottuk "indokoltnak", hogy bölcsődébe beírassuk. Nem bántam meg, egyedül a gyerekközösség miatt gondolom utólag, hogy az nem ártott volna neki.

instrument-2010525_340.jpg

Az óvodát már korábbról ismerjük, mert a nagyobbik is odajár, és még fog is egy évet, ezért nem lesz teljesen idegen a környezet. Mert szerintem ez az egyik legfontosabb, hogy megismerjük a helyet, ahova a gyerekünk az elkövetkező 3 (vagy 4) évben mindennap járni fog.

img_1923.JPG

1. Megismerkedés az óvodával

Minden tavasszal a beiratkozás előtt tartanak az óvodák nyílt napokat, ahova érdemes elmenni az oviba készülő csemetével, mert így látja a szülővel együtt, hogy milyen a környezet, milyenek a csoportszobák, mosdó helyiségek, hogy néz ki az udvar, meg egyáltalán milyenek az óvónők. Van amikor már ilyenkor is meg tudják mondani, hogy kik lesznek az ősszel induló csoport óvó nénijei.

Aztán a nyár folyamán érdemes többször is elsétálni az ovi felé, megnézegetni egy kicsit, hogyan játszanak a gyerekek, és mesélni a mi gyerkőcünknek is, hogy ő is ide fog majd járni.

train-189828_340.jpg

2. Óvodára hangolódás

Ha már tudjuk, hogy pozitív döntés született, és felvették gyermekünket a kiszemelt intézménybe, érdemes (majdnem) mindennap beszélgetni egy picit arról, hogy nemsokára minden reggel el fog menni sok másik kisgyerekkel együtt az oviba, és jókat fognak játszani. Rengeteg könyv, és társasjáték van (pl. Bogyó és Babócás, vagy Vadadi Adrienn könyvei) ami kifejezetten ebben a témában nagyon jól meséli el az ottani mindennapokat. Nem kell erőltetni a témát, de beszélgetni érdemes róla.

3. Óvodához szükséges dolgok beszerzése

Vannak "óvoda függő dolgok", amiket vagy be kell szerezni, vagy nem (gondolok itt arra, hogy van ahol vinni kell saját ágynemű huzatot, van ahol adnak; vagy van ahol szekrényekben tárolják a ruhákat, de van ahova óvodai zsákot kell vinni erre). Váltó cipő, pár váltó póló, nadrág (mindig évszaknak megfelelő), benti cipő, torna felszerelés (ez is ovi függő), tisztasági csomag vagy fogkefe az biztosan kell. Ha a ruhákat nem is, egy-két dolgot szerintem mindenképp érdemes a gyerkőccel együtt kiválasztani, hogy ő is tudja, hogy ezt most az ovira vesszük, már készülünk rá, és ez majd az "óvodai életem" része lesz. Jó érzéssel fogja eltölteni, hogy részt vehet  "ebben a fontos feladatban", és így ősszel, amikor megkezdődik a beszoktatás eszébe fog jutni, hogy ezeket ő választotta ki.

Ősszel, amikor már elkezdődik a beszoktatás, arról is fogok majd írni, hogyan tehetjük gördülékenyebbé ezt a folyamatot.

 

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, hogy ha megosztod másokkal is. Ha szeretnéd, keress fel a Facebookon is, ide kattintva tudod megtenni.