A legegyszerűbb program is lehet szuper program

2017. augusztus 21. - HáromPötty

A gyerekeknek nem feltétlenül van szükségük a legdrágább, legmenőbb, túl szervezett programokra. Sokszor attól is mérhetetlenül boldogok lesznek, ha valamilyen egyszerű dolgot együtt csinálunk, de akkor csakis rájuk figyelünk. Nincs a kezünkben telefon, nem nyomogatunk valamilyen kütyüt, nem beszélgetünk senkivel. Ezt már sokan, sokféleképpen megírták, nem is szeretnék ebbe jobban belemenni.

family-1839662_340.jpg

Mi is igyekszünk spontán, de egyszerű programokat is beiktatni az életünkbe, ami lehet egy fagyizás, vagy bármi olyan program, ami nem igényel nagyobb előkészületet. Sokszor egyszerűbb is csak úgy elindulni spontán, és azt vettem észre, gyakran jobb élmény lesz, mint egy hetekig szervezett kiruccanás.

Egy nyári vasárnap délután, amikor éppen a Dunakanyarban volt dolgunk, fogtuk magunkat, és lementünk a folyópartra egy kis időre, csak úgy kavicsokat dobálni/gyűjteni. Persze nem kell ehhez messzire menni feltétlenül, a Római part, vagy bármely más hely is megfelel, ahol vannak kavicsok.

duna_part.jpg

Azon a szakaszon ahova mentünk, éppen nem volt senki rajtunk kívül, így a gyerekek rettenetesen élvezték, hogy szabadon lehet dobálni mindent a vízbe (mármint kavicsokat, botokat). Sőt, még én is bedobáltam pár kavicsot, jó volt pár percre gyerekké válni. Gyűjtöttük kavicsokat hazaviteli céllal is, amikre terveim szerint festeni fogunk majd. (Ha ez megvalósul, azt is megmutatom majd a későbbiekben.)

dsc_0093.JPG

Összességében mindenkit arra bátorítok, hogy merjen spontán lenni a mindennapokban is. Nem feltétlenül kell túl bonyolítani mindent.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal is. Még több tartalomért keress fel a Facebookon is, ide kattintva tudod megtenni.