A Mikulás levele

2017. november 21. - HáromPötty

Ti szoktatok levelet írni a Mikulásnak? És a Jézuskának? Tudom, hogy sokan nem szeretik, de nálunk ennek már hagyománya van, úgyhogy mi minden évben megírjuk. Sőt, idén egy új dolgot is kitaláltam.

christmas-1896388_340.jpg

Méghozzá azt, hogy a Mikulás is ír levelet a gyerekeknek. Valami olyasmi lesz benne, (úgy tervezem, hogy pár nappal december 6-a előtt érkezzen meg postán) hogy pucolják ki rendesen a csizmájukat, és viselkedjenek jól. Esetleg még az is, hogy segítsenek rendet rakni a szobájukban, hogy szépen, rendezetten várhassuk a Mikulást. 

Korábban is írt már nekünk levelet a Mikulás, akkor az adventi naptárba rejtette el, és abban is hasonló dolgok szerepeltek. De most szeretném úgy intézni, hogy ők találják meg a postaládában a küldeményt, és csempészek bele Mikulás tesz majd bele valamilyen matricát is. 

Szeretném még fenntartani nekik a várakozás örömét, azt a hitüket, hogy a Mikulás létezik! Emlékszem mennyire szerettem én is gyerekkoromban ezt az időszakot, és hiába tudtam már az igazságot, akkor is jó volt "eljátszani", hogy a Mikulás hozta a csomagot nekünk. 

Nálunk a Mikulás egyébként csak gyümölcsöt, egy kis édességet, valamint mogyorót hoz, és emellé valami icipici meglepetést (általában valami apró játékot). A nagyobb ajándékokat karácsonyra "tartogatjuk".

A korábbi években csak egy sima papírlapra rajzoltuk/írtuk meg a kívánságokat, de idén készítettem egy "igazi" levelet, amit ebben az évben is közösen írunk meg, (Egyébként mi már meg is írtuk) amit most Ti is letölthettek ingyenesen:

letoltheto_mikulas_level_kep.jpg

 

 

Ezt kitöltheti akár a gyerkőc is, nálunk is inkább lerajzolták rá, hogy mit szeretnének, de akár Ti szülők is megírhatjátok helyettük, ezért hagytam üresen középen, hogy legyen választási lehetőség. Aztán siessetek vele a postára, hogy még időben odaérjen, ahova kell... :)

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről.