Hasznos és haszontalan dolgok a nyaralás alatt

2018. június 26. - HáromPötty

Pár napja elkezdődött a nyári szünet, és sokan már júniusban nyaralni indulnak. Azonban a pakolásnál sokszor még a listák ellenére is hajlamosak vagyunk felesleges dolgokat elcsomagolni, amikre nincs is szükségünk az utazás alatt.

holiday.jpeg

Kisgyermekes családanyaként számtalanszor belefutottam már abba, hogy a fél háztartást magunkkal cipeltük teljesen értelmetlen módon egy-egy utazásra, merthogy a gyerekekkel biztosan sok mindenre lesz szükségünk, aztán alig fértünk be az autóba és a szálláson pedig kerülgettük ami végül mégsem kellett. Összeszedtem pár olyan dolgot, ami nekünk nagyon jó szolgálatot tett és olyanokat is amiket feleslegesen cipeltünk magunkkal korábbi nyaralások alkalmával. Idén már ezeket figyelembe véve fogok csomagolni. Így ebben a bejegyzésben megmutatom nektek, hogy számunkra mik a nélkülözhetetlen pakolnivalók, és mik azok, amiket nem fogok (vagy csak kevesebbet) elcsomagolni.

Hasznos dolgok:

1. Játékok

Egy bizonyos pontig engedem, hogy a gyerekek saját maguk pakolják be a játékokat, amit szeretnének elvinni a nyaralásra. Van egy hátizsákjuk, amit megtölthetnek, és aztán együtt átnézzük, hogy biztosan mindenre szükségük lesz-e a nyaralás alatt (itt olyasmire gondolok, például, hogy egy darab színes fakockát, illetve valaminek a részét (de az adott valamit nem)  is bepakolják, ezek helyett ajánlok olyasmit, amiről tudom, hogy szereti, és fog is vele játszani). Általában ez még az a mennyiségű játék, ami elfér, és meg is tudjuk jegyezni, hogy mit vittünk magunkkal, így feltűnik ha hazautazás előtt nincs a hátizsákban.

2. Útipatika

Ez a nélkülözhetetlen kategória. Nem maradhat otthon sosem, mert bármikor előfordulhat, hogy használni kell belőle valamit. Az évek során már kitapasztaltam, hogy mire van szüksége a mi családunknak mindenképp, és igyekszem évente többször is átnézni, és folyamatosan frissíteni a készletet, hogy ne legyen benne lejárt gyógyszer, ha valami pedig hiányzik, azt pedig pótolni. (Nálunk ezek mindig belekerülnek: láz-és fájdolomcsillapító gyerekeknek és felnőtteknek is, orrspray/orrcsepp, sebfertőtlenítő, ragtapasz/kötszer, gyomorfertőtlenítő, kullancscsipesz, spray rovarok ellen)

3. Könyvek

Minden utazásra próbálok csomagolni mindenki ízlésének megfelelő könyvet. Általában az aktuális kedvenc biztosan bekerül a táskába, de előfordul az is, hogy egy-egy új könyvvel lepem meg a gyerekeket, és magamat (magunkat) is, erről már tavaly is írtam: ide kattintva elolvashatjátok. Ezek akár útközben is jól jönnek, ha már nem bírják az autózást, így egy-két könyvet (böngészőt) mindig az utastérbe is teszek. Emellett szoktam színezőket és "feladatos"/ matricás füzeteket is vinni például a csendespihenő idejére, ugyanis nálunk már nem mindenki alszik, és addig is el kell tölteni valamivel az időt.

4. Kismotor, futóbicikli, roller / babakocsi

Kisebb gyerekeknél igazán jól jöhet valamilyen járgány, amivel tud közlekedni, hogy a séták alkalmával ne kelljen mindig felvenni. Kicsiknél a legideálisabb a babakocsi, de ha nagyobbak szívesen közlekednek valamelyik eszközön, akkor szerintem érdemes elvinni nekik azt.

+1 Bili, wc szűkítő, etetőszék, utazóágy, fellépő

Természetesen ezeknek az utaztatása viszonylag sok helyet igényel, főleg ha mindegyiket magunkkal kell vinni, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ha nem gyerekbarát a szálláshely (pl. egy apartman bérlése esetén ez könnyen előfordulhat), és valamelyik gyermek pont abban a korban van, hogy szükséges ezek közül használnia bármit is, akkor bizony ez is a muszáj kategória, és valahogyan kerítünk neki helyet az autóban, mert több a hátrány ha nem visszük el, és mindennap azon bosszankodunk, hogyan oldjuk meg a hiányát. Nekünk többször is előfordult, hogy valami hiányzott, ezért most már ezeket is számításba veszem a pakolásnál.

 

collagenyaralashasznos.jpg

Képek forrása: 1, 2, 3, 4

Kevésbé hasznos dolgok:

1. Játékok

Igen tudom, hogy ez teljesen ellentmond a fent írtaknak, hiszen pakolunk be játékot. De nagyon nem mindegy, hogy mennyit és főleg milyenféle játékokat. A nyaralás általában 1-2 hétig tart, ennyi időre bőven elég a legkedveltebb játékokat elvinni, hiszen úgyis fürdünk, kirándulunk, élményeket gyűjtünk. Rossz idő esetén is számos program lehetőség adódik, ha pedig nem tudunk kimozdulni valamiért, akkor az pár játék is elegendő lesz, hogy lefoglaljuk a gyerekeket. (Rossz idő esetére itt találtok pár ötlet a Balaton körül.)

2. Túl sok ruha

Régebben minden eshetőségre gondolva pakoltam be a ruhákat, ma már egy 2 hetes nyaralásra is egy heti ruhaadagot (+kb. 20 %) viszünk csak magunkkal, és kimosom őket a csapban. Tudom, hogy a kisgyerekekkel olykor "balesetek" is történnek, de eddig ez egy jó megoldásnak tűnt, és mivel igyekszem olyan ruhadarabokat elcsomagolni (nemcsak a gyerekeknek, hanem magunknak is) amik jól kombinálhatóak egymással, így ha nem lesz koszos, akár másnap is felvehetnek egy kis nadrágot, vagy szoknyát. Különösképpen azért, mert az idő nagy részét a strandon, fürdőruhában töltjük, így ha mondjuk csak az esti sétánál hordta, akkor nyugodtan felveheti egy másik napon is.

3. Minden olyan, amit a nyaralás helyszínén is meg tudunk vásárolni

Magyarországon, de Európában is kapható szinte minden, amire szükségünk lehet. Ha önellátós szálláshelyre utazunk, akkor ott is könnyedén beszerezhetjük majd az alapanyagokat. Felesleges (főleg a nagy melegben) órákon át autóztatni az élelmiszereket, amit meg tudunk venni a nyaralás helyszínén is. Sőt, így legalább kipróbálhatjuk a helyi árukínálatot, meglátogathatunk helyi piacokat is akár. De rengeteg (ismerős) szupermarket is rendelkezésre áll, ha valaki jobban kedveli azokat. És ugyanez érvényes a pelenkára, babakiegészítőkre is.

A fentiek leginkább olyan nyaralásokra vonatkoznak, amikre autóval utazunk, és nem baba- és/vagy gyerekbarát szálloda az úticél, hiszen repülővel természetesen nem tudunk ennyi mindent magunkkal vinni, illetve egy gyerekbarát szállodánál nem jutna eszembe bilit, gyerekfellépőt vinni. (Pontosabban azért érdemes egyeztetni a szálláshellyel, hogy mit takar a gyerekbarát megnevezés.) Én így igyekszem pakolni, de más családoknak elképzelhető, hogy más hasznos/haszontalan dolgokra van szükségük a nyaralás alatt.

Kiemelt kép: pexels.com

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.