Az első év a blogon

Blogszülinap

2018. június 30. - HáromPötty

Teljességgel hihetetlen, hogy eltelt egy év a blog indulása óta. Annyira rövidnek tűnik ez a 12 hónap, és mégis annyi minden történt ezidő alatt.

 harompotty_szulinap_boritokep_1.JPG

Mindennekelőtt szeretném megköszönni, hogy olvassátok a blogomat. Rettenetesen hálás vagyok érte, sokat jelent ez nekem, és az is amikor visszajelzést kapok Tőletek. Jó érzés, ha megosztjátok velem a gondolataitokat, és hogy ennyien követtek. Nem mondom, hogy egyszerű volt ez az év, de igazából szerencsés vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek, és nagyon sok remek emberrel ismerkedtem össze a blog által.

Kezdet

Még mindig előttem van az a lassan két évvel ezelőtti nyári nap, amikor 8,5 hónapos terhesen, palacsintasütés közben megfogalmazódott bennem, amit már egy jó ideje érlelgettem magamban (valójában évek óta, szóval nem egy új keletű dolog volt ez), hogy belevágok, és elkezdek blogolni. Megnyugatott a gondolat, hogy végre elkezdem, hiszen tényleg régóta terveztem már. Meg is írtam egy-két posztot, de a felületet nem hoztam még létre azonnal, s aztán hamarosan megszületett a legkisebb is, és majdnem egy évre jegeltem ismét az indulást, ugyanis az első hetekben, hónapokban a túlélésre játszottam, főként az alvás terén. De a gondolat folyamatosan bekúszott az agyamba, ezért nem volt kérdés, hogy hamarosan tettek is követik az elgondolást. Így tavaly június végén létrehoztam a blog felületét, és belevetettem magam az éjszakai életbe, (=akkor jutott csak időm a bloggal foglalkozni). De nem bántam, mert nagyon szerettem és azóta is szeretem csinálni.

blogot_irok.JPG

Átalakulás, fejlődés, inspirálódás

Ahogyan januárban is említettem, ebben az évben egy kicsit formálom, alakítgatom a blogot kívül is, és belül is, hiszen ahogy telik az idő látom, érzékelem, hogy mely irányba szeretnék haladni, mi az amit jobban, ügyesebben, vagy akár csak másképp is csinálhatnék. Hiszen  az ember a korábbiakból tanul, és ahogy újabb hatások érik, úgy mozdul el valamilyen irányba.

Természetesen én is több helyről próbálok inspirálódni, de alapvetően azokról a témákról írok, amik foglalkoztatnak, vagy éppen valamiért aktuálisak nálunk. Rengeteg minden érdekel, de ezeknek a töredékét van csak időm megírni. Mindig abban reménykedem, hogy idővel lesz egy kicsit több időm, de aztán végül rájövök, hogy nem lesz, úgyhogy marad az időzsonglőrködés. Mindezekhez természetesen kell egy nagyon jó fej család is, akik mellettem állnak és támogatnak ebben, hiszen enélkül nem tudnám csinálni, sokszor így is a határokat feszegetem, például a pihenés rovására.

Érdekességek

Hogy miért pont ez a blogot írom, és miért lett HáromPötty a  neve, az szerintem ez alatt az egy év alatt már kiderült számotokra, és a Rólam menü pont alatt is elolvashatjátok, de mesélek egy picit a háttérről is. Ahogyan fentebb is említettem, már jó ideje tudtam, hogy el fogok kezdeni blogot írni, mert ahogy egy coach barátnőm mondta, amikor szóba került, hogy miért kezdtem bele: "Azért írsz, mert mondanivalód van!" - és ez így igaz. Ennyire egyszerűen megfogalmazható az a számos ok, aminek köszönhetően most itt tartok. Számomra  egyébként az írás több mint, egy hobbi, újságíró a végzettségem, és bár a gyerekek születése előtt más területen dolgoztam, az írás mindig is az életem része volt valamilyen formában.

Ha nem lenne három gyermekem, és nem forogna a gondolatom (majdnem) mindig körülöttük, akkor valószínűleg másfajta blogot írnék. Nagy valószínűséggel könyves blogom lenne, vagy gasztroblogom. Ha rendszeresen követitek a blogot, akkor azt hiszem ezeket nem kell különösebben megmagyaráznom, hogy miért.

Szülinapi játék

És ha már születésnap, akkor ajándék is jár, ezúttal nektek, az olvasóimnak készültem egy kis meglepetéssel. Július első hetében a blog Facebook oldalán lesz egy kis játék, ahol egy szerencsés olvasót egy HáromPötty csomaggal ajándékozok meg. A játékot július 2-án (hétfőn) délelőtt hirdetem ki. Ne maradjatok le róla.

 harompotty_termekek_1.JPG

Végezetül még egyszer köszönöm  Nektek, hogy velem tartotok, és bízom benne ez a jövőben is így lesz!

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.