Valóban keveset mesélünk gyerekeinknek?

2018. szeptember 13. - HáromPötty

Ma nincs mese... És holnap sem lesz, igaz, hogy tegnap sem volt, nem baj, majd nézel egy kicsit a tévében. - Nálatok milyen gyakran hangzik el mindez?

olvaso_lany.JPG

 

Nemrégiben olvastam egy cikket arról, hogy milyen kevés kisgyereknek mesélnek a szülei. És be kell valljam ezen igazán megdöbbentem.  És rettentően el is szomorított. Talán azért mert nálunk, és a környezetünkben más a helyzet.

Nálunk a könyvek és mesék szeretete valahogy a vérünkben van, de elképzelhető, hogy csak azért, mert nekem ez olyan mint a levegővétel. Mindig és minden helyzetben olvasok, és ezt a szemléletet a gyerekeimnek is igyekszem átadni - eddig úgy tűnik sikerrel. Szeretik a mesekönyveket, és tőlünk is látják, hogy olvasunk, ezért ez nekik természetes. Reménykedem, hogy ez majd nagyobb/felnőtt korukban is így lesz. Addig pedig megpróbálok minden tőlem telhetőt elkövetni, hogy minden este jusson idő a mesélésre is. 

Amikor már mindent elképzelt valaki más...

Azt nem mondom, hogy sosem néznek meséket a tévében, és kizárólag könyvből mesélünk nekik, mert ez nem igaz. A nagyobbak, ha nem is minden nap, de néznek meséket a tévében, de nálunk nem ez az elsődleges meseforrás. És nem is szeretném ha az lenne, mert tudom, hogy mennyire el tudják varázsolni a hallott (később) olvasott dolgok az embert, milyen jó, amikor beleképzeljük magunkat a történetbe, és minden olyan, amilyennek  a mi fantáziánkban megszületik. Ez a rajzfilmeknél nem így van, hiszen azokat "készen kapjuk", ott már mindent elképzelt valaki, és nem kell törnünk rajta a fejünket, hogy melyik szereplő hogyan nézhet ki, nincs meg az élmény, amit a képzeletünk szárnyalása ad a hallott/olvasott meséknél.

olvass.jpg

(Berg Judit: Lengemesék*)

Ez a mese rólunk szól...

Sokszor keresünk kifejezetten olyan cselekményű történeteket, amelyek éppen arról szólnak, amilyen szituációban a családunk van, hogy bele tudják képzelni magukat a mesében szereplő gyerekek (így ezáltal a saját) helyzetébe, és ennek apropóján meg is beszéljük a hasonlóságokat, tanulságokat. Csak, hogy néhány példát említsek: ilyen volt amikor kistestvérük született, vagy az óvoda-, valamint iskolakezdéskor is jól jött pár könyv, amiket hosszasan olvasgattunk, nézegettünk és beszélgettünk róluk. (Ezekről itt és itt írtam korábban.) 

És természetesen nem csak egyszerűen felolvasunk nekik történeteket, hanem van, hogy mi magunk találjuk ki azokat, melyekben a főszereplők hozzájuk hasonló gyerekek (néha ők maguk), és a mesék kísértetiesen hasonlítanak az ő életükhöz. Ezeket mi is imádtuk gyerekkorunkban, ezért át tudom érezni mennyire jó érzés nekik is hallani ilyenformában is meséket.

Ezek azok az indokok, amelyek miatt mi minden este mesélünk a gyerekeinknek, és olykor előfordul, hogy három különböző mesét is külön-külön, hiszen más korosztályba tartoznak, ezért más jellegű mesék kötik le őket. Néha megkérdezik tőlem, hogy ez így nem fárasztó? Van, amikor az, de azt gondolom, hogy ez egy roppant fontos dolog a kisgyerekek életében, és nem szeretném megfosztani őket ettől.

Hamarosan mutatok jelenlegi kedvenc mesekönyveket is, ha érdekel Titeket miket olvasunk szívesen, akkor figyeljétek a blogot!

Kiemelt kép forrása: 1,

*A kép saját készítésű kép: Berg Judit: Lengemesék, Tavasz a Nádtengeren (Sanoma Média Budapest Zrt., 2014) című könyvében szerepel.

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.