Mi az a Bullet Journal, és mire jó? - Avagy naptár az új évre

2018. december 27. - HáromPötty

Tudom, hogy sokaknak fontos, hogy milyen naptárat, határidőnaplót, tervezőt vegyenek az új évre. Maradjanak a jól bevált korábban már használtnál, vagy próbáljanak ki valami újat?

bujo4.JPG

Én az elmúlt évek során számtalan fajtát, méretet kipróbáltam már, volt olyan is, amit egymást követő években is használtam, mert meg voltam elégedve vele, és volt, hogy minden évben új típust próbáltam ki. Tisztában vagyok vele, hogy van akinél nem központi kérdés ez, illetve sokan online vezetik a naptárukat. Én azonban szeretek kézzel írni, rajzolgatni, jelölgetni, valahogy jobban átlátom a papír alapú naptárakat, úgyhogy nem volt kérdés, hogy a következő esztendőre is így vezetem majd.

Pár éve kacérkodom már a gondolattal, hogy kipróbálom a Bullet Journalt, mert szeretek rajzolni, és amúgy is minden naptáramat telerajzolom mindenfélével, igazán színesre alakítom a hónapok során, de valahogy mindig azt gondoltam, hogy nincs időm ilyesmire a gyerekek és egyéb teendőim mellett, éppen ezért sosem vágtam bele.

A Bullet Journal ugyanis egy olyan naptár, vagy tervező, amit mi magunk rajzolhatunk meg, teljesen olyan stílusúra, formájúra alakíthatjuk, amilyenre csak szeretnénk. Sok színes rajz díszíti általában az oldalakat és rendkívül népszerű mostanában. Biztosan sokan ismeritek, talán ti is ezt használjátok, vagy tervezitek, de esetleg nem mertek belekezdeni. Ebben a bejegyzésben azt mutatom meg, hogy hogyan határoztam el magam és kezdtem bele ebbe a naptárformába, ugyanis a 2019-es esztendőt egy ilyen naptárban fogom vezetni.

Nagyon sokan pontrácsos füzetben készítik el a Bullet Journaljukat, én azonban mielőtt beruháztam volna egy ilyen füzetre, szerettem volna kipróbálni, hogy valóban menni fog-e ez a típusú határidőnaplózás, ezért egy (egyébként véleményem szerint nagyon szép) előre vonalazott, és dátummal is ellátható naplót választottam magamnak.

bujo2_2.JPG

Próbáltam felállítani egy tematikát, amely alapján megrajzolom majd a hónapokat, valamint napokat, és rengeteget megnéztem mind a Pinteresten, mind az Instagramon, mégis a legpraktikusabbnak az elmúlt évi naptáram kiosztását találtam, ahol az egyik oldalon horizontálisan vannak egymás alatt a napok, a másik oldal pedig szabadon jegyzetelhető.

A Bullet Journalban az (is) a jó, hogy tényleg azt rajzolunk bele amit csak szeretnénk, illetve amiről úgy érezzük, hogy egy olyan oldalra mindenképp szükségünk lesz napi/heti/havi szinten. Készíthetünk mindenféle listát, úgymint milyen filmeket szeretnénk majd megnézni, hova utaznánk el, mik azok a könyvek, amelyeket be akarunk majd szerezni, kinek milyen ajándékot tervezünk majd venni, de monitorálhatjuk is bizonyos tevékenységeinket, például, hogy mennyit alszunk egy-egy nap, hány pohár vizet ittunk meg aznap, vagy milyen volt a kedvünk.

Én egyelőre az alap dolgokon kívül (havi, heti bontás) a hónapok elejére rajzoltam egy-egy díszesebb kezdőlapot, illetve utazási/pakolási listát, és ajándék listát írtam, de biztos, hogy meg fogom még rajzolni az elolvasni tervezett könyvek listáját is. Aztán az év során ami még megtetszik, vagy úgy érzem, hogy szükségem van rá, azt is beillesztem majd egy-egy oldalra.

bujo3.jpg

Mindenkinek ajánlom ezt a fajta naptár vezetést, aki már érdeklődött iránta, de eddig nem mert belevágni, mert nem igényel annyira sok időt, viszont teljes mértékben kikapcsolódást nyújt, és a kreativitását is kiélheti az ember.

Ha érdekel több kép is a naptáramról az év folyamán a Pinterestre fogok feltölteni: ide kattintva meg tudjátok majd nézni.

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.