Újévi tervek

2019. január 10. - HáromPötty

Mint a bejegyzés címe is árulkodik ennek az új posztnak a tartalmáról, most egy picit szeretném összefoglalni, hogy miket tervezek az új esztendőben itt a blogon is, és a mindennapjainkban is.

new_year_2019.jpg

Az utóbbi pár hónap rendkívül feszítettre sikerült, sokszor csak sodródtam az eseményekkel, illetve próbáltam mindent lekoordinálni, de éppen ezért sok olyan dologra nem jutott időm, amikre szerettem volna többet áldozni. Nyilván számomra az első helyen a család, a gyerekeim állnak, így nem is igazán kérdés, hogy melyik irányba billen a mérleg, amikor dönteni kell valamiben, hogy miről mondjak le. Ez főként a saját magam kárára történik, hiszen máshonnan nem tudom kigazdálkodni azt a plusz időt ami adott esetben szükséges. Nagyon nehéz sokszor zsonglőrködni, hogy senki ne szenvedjen hiányt semmiben, és előfordul az is, hogy csak akkor veszem észre mennyi mindenről mondtam le, amikor már nagyon érzek valami hiányt. Éppen ezért az egyik olyan dolog amire az új évben figyelni szeretnék, az, hogy több időt fordítsak magamra.

Énidő

Az énidőmbe számtalan olyan dolog is beletartozik, aminek kivitelezéséhez segítséget kell kérnem, leginkább abban, hogy vigyázzanak a gyerekeimre addig amíg mondjuk én elmegyek valahová. Így az énidőm szerves részét sokszor képezi a miidő is, amit a férjemmel kettesben töltött időre értek, hiszen azt a legtöbbször már nem tudom kivitelezni, hogy legyen saját énidős tevékenységem is egy héten (inkább egy hónapban) egyszer és kettesben is ki tudjunk kapcsolódni. Akármilyen nehéz is megoldani, kilogisztikázni, egyértelmű, hogy szükség van a töltődésre, úgyhogy ebben az évben szeretnénk több időt fordítani ezekre is.

Blog

Bizonyos értelemben a blog is énidős tevékenységnek számít, ugyanis ez az egyik módja a kikapcsolódásomnak. Az írás az egyik olyan fontos pont az életemben, ami segít kiszakadni a mindennapok  rutinjából. És az utóbbi hónapokban nem jutott annyi időm rá, amennyit szerettem volna, ezért nagyon szeretnék az elkövetkező évben többet foglalkozni vele. Egy ideje tervezek már pár változtatást is a blogon, mind kinézetben, mind tartalomban, lesz egy új rovat is, amiről hamarosan beszámolok, s természetesen új témákról is tervezek írni majd.

Utazás

Az új témák egyike terveim szerint az utazáshoz (is) fog kapcsolódni. Időről időre felbukkant már ez a témakör, de az utóbbi években nem igazán volt lehetőségünk utazni, mert míg kettesben, vagy egy gyerekkel bátran elindultunk, addig két-három kicsi gyerekkel már nem volt ennyire egyszerű. Ebben az évben viszont nagyon tervezzük, hogy kettesben is és talán a gyerekekkel is elindulunk egy-egy útra. És természetesen belföldön pedig továbbra is folytatjuk az 1-1 napos kirándulásainkat, melyekről fogok írni ajánlót, ahogy korábban is tettem.

Céljaim között szerepel a környezettudatos életmód folytatása, és további lépéseket is tervezek tenni ezügyben, erről is lesz szó. Mindezekmellett számtalan tervem van még, remélem, hogy minél többet meg tudok majd mutatni ezekből itt a blogon is. 

Tartsatok velem ebben az évben is!

Kiemelt kép: unsplash.com

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.