HáromPötty


Így telnek a napjaink 3 gyerekkel itthon a koronavírus idején

2020. március 23. - HáromPötty

Valószínűleg soha senkinek nem fordult meg korábban a fejében, hogyan lehet kivitelezni, hogy mindkét szülő otthonról dolgozzon és koordináljon három (vagy másoknál akár több) gyereket, akik közül van akinek otthonról távoktatásban tanulnia is szükséges.

three-focused-children-are-playing-floor-drawing-coloring-books_8353-10845.jpg

Tovább

13 ötlet benti időtöltéshez

Anya legyen a talpán, aki ezekben a hetekben képes non-stop szórakoztatni az otthon lévő gyerekeket, főként ha még esetleg otthonról dolgoznia is kell, vagy tanulni valamelyik gyerekkel. Tudom, hogy mennyire nehéz feladat ez, ezért összegyűjtöttem pár hasznos ötletet, amit be lehet vetni.

tanulo.JPG

Tovább

Ezt mondtam a gyerekeknek, amikor a koronavírusról kérdeztek

Mit tegyél és főleg mit mondj a gyerekeidnek, ha a koronavírusról kérdeznek. Nekünk az egyik nap úgy jöttek haza az iskolából, illetve óvodából a gyerekek, hogy ez volt a téma. Hiszen a vírus nemcsak a szomszédban van már, hanem felütötte a fejét a gyerekek között is, és figyelmeztetett az óvónő is, hogy a gyerekeknél a napi játék során bizony elő-elő kerül a koronavírus és próbálják kijátszani a félelmeiket.

gyerekekorvosok_pexels-photo-695963.jpeg

Tovább

A fa játékok forradalma

Mint ahogy korábban már említettem egy-egy bejegyzésben, a háztartásunk több területét is igyekszem egyszerűsíteni és minimalizálni, és kiszortírozni az itthon lévő felesleges tárgyainkat, úgy ez a törekvésem a gyerekszobába is elért.

img_2640.JPG

Tovább

Miért teszek idén újévi fogadalmat?

Eléggé megoszlik a vélemény arról, hogy érdemes-e az újév kezdetén fogadalmakat tenni!? A legtöbb helyen azt olvasni, hogy az újévkor tett fogadalmakhoz szükséges kitartás óriási százaléka január harmadik hetére elfogy. Már nem vagyunk olyan lelkesek, kényelmetlen változtatni egy csomó dolgon, így visszatérünk a jól bevált szokásainkhoz.

1759de45-5e9a-4d40-85ee-ecec9fdf8301.JPG

Tovább

Boris - az ölelnivaló puhaság

Többször is említettem már, hogy mennyire kedvelem az itthoni alkotók termékeit. Különösképpen azért, mert a nagyrészük ezeknek az alkotóknak maguk is édesanyák, akik mertek nagyot álmodni. Emelett természetesen nem elhanyagolható szempont az sem, hogy fantasztikus termékeket készítenek.

boris.JPG

Tovább

A nagy karácsonyi könyvajánló

2. rész - Karácsonyi böngészők és adventi mesekönyvek

Elérkeztünk a nagy karácsonyi könyvajánló második részéhez. Kevesebb mint két hét van már csak hátra karácsonyig. Ebben a részben böngésző könyveket, és adventi mesekönyveket ajánlok számotokra!

a_nagy_karacsonyi_konyvajanlo.jpg

Tovább

Saját készítésű karácsonyfa dekoráció a falra

Már nagyon régóta szerettem volna készíteni egy ilyen karácsonyfa díszt a falra, ugyanis rendkívül hangulatosnak találom, de idő hiányában valahogy mindig elmaradt. Ebben az évben viszont elhatároztam, hogy mindenképpen elkészítem.

img_3180.JPG

Tovább

Varázslatos fajátékok szeretettel készítve

A természetes játékok iránti érdeklődésem nem olyan régen kezdődött csak el, azóta viszont figyelem a hazai kézműves kínálatot, és keresem azon alkotók termékeit, ami a gyerekeimnek is megfelelő lehet. Erről hamarosan egy másik bejegyzésben részletesebben is mesélek, most viszont szeretnék bemutatni nektek egy olyan hazai családi vállakozást, akik amellett, hogy nagyon szép fajátékokat készítenek, még környzettudatosan teszik is mindezt.
img_2960.jpg

Tovább

Slow Christmas - Avagy hogyan lassulunk le az ünnepekre!

Miután az elmúlt két évben nagyjából úgy éreztem magam az ünnepekre, mint egy kifacsart citrom, elhatároztam, hogy ez idén már nem mehet ugyanígy. Tavaly is, és az azt megelőző évben is szerettem volna lassítani, de akárhogy próbálkoztam valahogy mégis bedarált a karácsonyi gyorsvonat.

karacsony.JPG

Tovább
süti beállítások módosítása