Most, hogy véget ért a 8-10 hetes önkéntes karantén, és hamarosan elkezdődik a nyári szünidő (mivel valószínűleg iskolába már nem fogunk járni ebben a tanévben) elgondolkoztam, hogy mivel is fogjuk eltölteni azt a 14 hetet, amit itthon töltenek a gyerekek?
Hiszen a járvány-helyzet miatt szinte megduplázódott az itthon töltött idő, s mivel én itthonról dolgozom ezért nálunk a gyerekek nem szoktak nyáron óvodába se járni.
Egy ideje már készülődik valami az életemben, amiről addig nem szerettem volna beszélni nektek, amíg nem válik biztossá, vagy majdnem biztossá a dolog. De most végre elmesélhetem, hogy miért jutott kevesebb időm az utóbbi hónapokban a blogra.
Mindamellett, hogy mindannyiunknak nehéz volt megélni az elmúlt jó pár hét korlátozásait, van egy társadalmi csoport, akik helyzetükből fakadóan érzelmileg sebezhetőbbek, róluk lesz most szó cikksorozatunk harmadik, befejező részében.
Akármennyire várjuk is, hogy végre megszülessen a kisbabánk, a szülést mindig átjárja egy bizonyos fokú izgalom is, hogy minden rendben menjen, főként ha először válunk édesanyává.
De elképzelni sem tudom, hogy vajon milyen lehet megélni ezt a boldog időszakot járvány idején, amikor annyit sok bizonytalansággal kell szembenéznie a kismamának, és még a megbetegedés esélye is fenyegetően a fejük felett lebeg. Ráadásul az a gyermek előtt-utóbb kikívánkozik a biztonságos anyaméhből, és ha beindul a szülés, akkor járvány ide, járvány oda, menni kell a kórházba.
Habár mindannyiunknak nehéz a jelenlegi helyzetet megélni, a kismamák állapota speciális, hiszen egyrészt hormonális okokból, másrészt várandósan eleve lelkileg érzékenyebben reagálunk sok helyzetben, most pedig az egész világot érintő válsághelyzet nagy valószínűséggel nem könnyíti meg számukra ezt a szituációt.
