Még korábban vettem egy adag fakorongot dekoráció- és kézműveskedés céljából, de egészen sokáig valahogy elmaradt, hogy bármit is alkossak belőlük. Egy ideje már formálódott az ötlet, hogy nyuszis díszeket fogunk készíteni belőle.
Még korábban vettem egy adag fakorongot dekoráció- és kézműveskedés céljából, de egészen sokáig valahogy elmaradt, hogy bármit is alkossak belőlük. Egy ideje már formálódott az ötlet, hogy nyuszis díszeket fogunk készíteni belőle.
Valójában több oka is van, amiért nem szoktam az utolsó pillanatra hagyni az ajándékok beszerzését, de idén különösen odafigyeltem erre. Szerettem volna ugyanis elkerülni az utolsó rohamot.
Alig egy hét maradt Szentestéig, már mindenki izgatottan várja a nagy napot. Az utolsó napokban is tökéletes ráhangolódás lehet a mesekönyvekkel való készülődés.
Már nagyon régóta szerettem volna készíteni egy ilyen karácsonyfa díszt a falra, ugyanis rendkívül hangulatosnak találom, de idő hiányában valahogy mindig elmaradt. Ebben az évben viszont elhatároztam, hogy mindenképpen elkészítem.
Mivel ez az év sok szempontból a könyvekről szólt nálunk, ezért a karácsonyi időszak sem maradhat olvasmányok nélkül. Minden kiadó tartogat még olyan kiadványokat az év végére, amik segíthetik az ünnepi készülődést vagy akár ajándékként is szolgálhatnak.
Miután az elmúlt két évben nagyjából úgy éreztem magam az ünnepekre, mint egy kifacsart citrom, elhatároztam, hogy ez idén már nem mehet ugyanígy. Tavaly is, és az azt megelőző évben is szerettem volna lassítani, de akárhogy próbálkoztam valahogy mégis bedarált a karácsonyi gyorsvonat.
Nálunk általában egy kis édesség mellé csak valami apróságot rejt el a húsvéti nyúl, amit meg kell keresniük a gyerekeknek. Többször is gondolkoztam már milyen ötletes formában tehetné ezt meg (A Nyúl), hogy ne használjon felesleges csomagolóanyagot.
Nincs is jobb érzés olyan ajándékkal meglepni a szeretteinket, mint amit saját kezűleg készítettünk el. Én minden évben igyekszem saját magam által készített dolgokat is ajándékozni. Így most egy olyan meglepetést szeretnék megmutatni, amit idén valakinek karácsonyra is el fogok készíteni.
Nálunk a karácsonyi várakozásnak szerves részét képezi a karácsonyi történetek olvasása. Fontosnak tartjuk az ilyen fajta ráhangolódást is.
Ebben a bejegyzésben közös adventi készülődésre invitállak Benneteket. Megmutatom, hogyan készítettünk egy ajándéknak is megfelelő karácsonyi tárolóüveget, amit akár ti is könnyedén elkészíthettek otthon.