Még korábban vettem egy adag fakorongot dekoráció- és kézműveskedés céljából, de egészen sokáig valahogy elmaradt, hogy bármit is alkossak belőlük. Egy ideje már formálódott az ötlet, hogy nyuszis díszeket fogunk készíteni belőle.
Még korábban vettem egy adag fakorongot dekoráció- és kézműveskedés céljából, de egészen sokáig valahogy elmaradt, hogy bármit is alkossak belőlük. Egy ideje már formálódott az ötlet, hogy nyuszis díszeket fogunk készíteni belőle.
A méhek napját 1994-től a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére április 30-án ünnepeljük Magyarországon. 2017-ben azonban az Egyesült Nemzetek Szervezete május 20-át jelölte meg a méhek világnapjának. Azt mindannyian tudjuk, hogy a méhek milyen fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémában, így akár kétszer is megünnepelhetjük őket.
Már nagyon régóta szerettem volna készíteni egy ilyen karácsonyfa díszt a falra, ugyanis rendkívül hangulatosnak találom, de idő hiányában valahogy mindig elmaradt. Ebben az évben viszont elhatároztam, hogy mindenképpen elkészítem.
Nem titok, hogy a gyerekek gyakran a legegyszerűbb dolgokkal tudnak a legjobban eljátszani. Csili-vili játékok ide vagy oda, néha a kartondoboz a legjobb móka.
Habár egy könyvespolc nem éppen a legizgalmasabb berendezési tárgya az otthonunknak, lehet nagyon ízlésesen berendezni a polcokat, néha azonban jól jön egy kis csavar, ami megbolondíthatja az egészet.
Sokszor nem is gondolunk bele egy-egy bútort mi mindenre használhatnánk még az eredeti funkcióján kívül akár a gyerekszobában, akár a lakás többi pontján is. Mi most egy nagyon egyszerű és olcsó megoldásként könyvespolcot használunk babaháznak.
Születésnapi zsúrra egész évben sor kerülhet, hiszen mindig szezonja van, és számtalan fantasztikus ötlettel készülhetünk rá.
Valamire még biztosan jó lesz! Mondjuk sokszor egy kidobásra ítélt használati tárgyunkra, és néha ezek nem is csak üres szavak, hanem tényleg születik valami új belőlük. Hiszen miért dobnánk ki, azt ami tökéletesen jó, csak épp teljesen másra.
Én minden kiürült üvegben és konzervdobozban mindig látok valamit, amit készíthetnék belőle. Ezért félre is teszem, mondván jó lesz ez még.
Nálunk általában egy kis édesség mellé csak valami apróságot rejt el a húsvéti nyúl, amit meg kell keresniük a gyerekeknek. Többször is gondolkoztam már milyen ötletes formában tehetné ezt meg (A Nyúl), hogy ne használjon felesleges csomagolóanyagot.