Hosszú (hosszú-hosszú) idő óta elmentem egyedül szórakozni, férj és (!) gyerekek nélkül (barátnőkkel). Hiszen amióta megszületett a legkisebb is, szinte alig voltam/voltunk valahol kettesben. Talán két estét, ha elmentünk a férjemmel közösen, de egyedül nem voltam sehol nagyon rég. Most pedig kimentem a Szigetre egy estére. Kicsit olyan volt, mint egy űrutazás.
A múlt héten már az is fura érzést okozott, hogy teljesen egyedül kisétáltam a közeli boltba, és percekig gondolkoztam, hogy mi olyan különös. Aztán rájöttem, hogy nincsen velem éppen egyetlen gyerek sem. Úgyhogy vegyes érzésekkel vártam a tegnapi napot, kicsit fura volt, kicsit féltem is, mindeközben olyan izgatottság lett úrrá rajtam, hogy magam is meglepődtem. Merthogy még a tegnapi nap délelőttjén is otthon a három gyerekkel alig hittem el, hogy este már a Szigeten leszek.
