HáromPötty

3 ok amiért idén nem a budapesti állatkertbe mentünk

2017. október 21. - HáromPötty

Minden évben igyekszünk elmenni az állatkertbe, és nem csak a gyerekek szórakoztatására, hiszen mi is szeretjük ezt az időtöltést. Az utóbbi években ez valahogy az őszre tolódott, és idén már majdnem le is mondtunk arról, hogy véghez vigyük ezen tervünket, de szerencsére az elmúlt hétvége szuper időjárása kedvezett nekünk és meg tudtuk valósítani. Idén azonban nem a budapesti állatkertet választottuk, és el is mondom, hogy miért.

allatkert1_1.JPG

Félreértés ne essék, nagyon szeretjük a budapesti állatkertet, semmi bajunk nincs vele, de már a gyerekekkel is többször voltunk ott, legutóbb tavaly ősszel, amikor is a legkisebb pár hetes volt, és nem akartunk hosszabb útra vállalkozni akkor vele. És így el is érkeztünk az egyik okhoz, hogy miért nem azt választottuk idén is, és elmondom, hogy hol voltunk helyette.

1. ok: Szeretnénk megismerni más állatkerteket is az országban, nem csak a fővárosit. Kíváncsiak vagyunk olyan állatokra is, amik nem élnek a budapestiben. Pl. 2 éve a nyíregyházi állatkertben voltunk, és megnéztük többek között a fehér tigrist is, ami Budapesten nem látható.

2. ok: Ha egy vidéki állatkertbe megyünk, akkor azt bele lehet illeszteni egy pár napos kirándulásba is akár, így felfedezhetjük az adott régiót. Lehet kirándulni, vagy más alternatív programokat szervezni, pl. kalandpark, wellnessfürdő is lehet jó program. Az ideit is így terveztük, de szeptemberben amikor eredetileg mentünk volna, elég rossz idő volt, és kisgyerekekkel nem mertünk nekivágni egy hosszú hétvégének. De 2 évvel ezelőtt, amikor a nyíregyházi állatkertben voltunk, akkor szétnéztünk arrafelé.

collageallatkert.jpg

3. ok: A dinók. És ebből ki is találhatta mindenki, hogy idén a veszprémi állatkertben jártunk. Hiszen ott van a dinó kiállítás, amit már egy ideje szerettünk volna megnézni, és nem csalódtunk. Nagyon tetszett a gyerekeknek, és valójában nekünk is. Érdekes volt látni, hogy milyen fajta, és főleg milyen méretű lények éltek egykor a Földön. Természetesen a dinókon kívül bejártuk az egész állatkertet, ami jó nagy területen helyezkedik el. Tökéletes őszi hétvégi program volt.
collagedinok.jpg

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy időnként keressen fel más állatkerteket is, mint ami a közelében van, s így beillesztve egy kirándulós hétvégébe akár más régióit is az országnak. 

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal is. Még több tartalomért keress fel a Facebookon is, ide kattintva tudod megtenni.

süti beállítások módosítása