Fiala Borcsát leginkább a wmn.hu magazin oldaláról ismertem, korábban nem tudtam, hogy könyveket is írt. Márpedig nemcsak ezt a szóban forgó művet jegyzi szerzőként, hanem ezenkívül gyerekkönyveket is írt.

De most az anyaság lesz a téma Borcsa szemszögéből. Méghozzá kíméletlenül őszintén, úgyhogy aki nem kíváncsi egy anya mindennapjaira a saját, külön bejáratú cirkuszi sátrában, az lapozzon.

Elöljáróban szeretnék annyit hozzátenni, hogy a könyv felét kb. egy szuszra olvastam el, közben hangosan fel-felröhögve, néha  a képtelen helyzeteken, amiket leírt, néha pedig hangosan egyetértve egy-két hasonló szituációnál, amiket én is átéltem a gyerekekkel anyaként.

Ez a könyv ugyanis végtelenül vicces, ugyanakkor hiteles is, hiszen olyan mindennapi szituációkról szól, amit szülőként, anyaként mi is bármikor átélhetünk, velünk is ugyanúgy megtörtént, vagy megtörténhet valami hasonló, és némelyik fejezetnél önelégülten mosolygunk, hogy 'hú de jó, hogy ebből kimaradtunk', néhol a szerzővel együtt nevetünk, mert ismerős sorokra bukkanunk, időnként pedig elképedve olvassuk, ami Fialáéknál történt.

Az egyik kedvencem például, ahogy szemlélteti, hogyan abszolválja a gyerekek iskolai évzáróján, hogy mindkét gyereknél ott legyen, és ne maradjon le amikor épp felolvassák a gyerek nevét és dicséretet kap:

Lesz ami lesz, ha a fene fenét eszik is, akkor is ott kell lennem mind a két jeles eseményen egyazon időben! Szerencsére a két terem nincs messze egymástól, csak le kell szaladni egy lépcsőn, át a büfén meg az iskolaudvaron, megkerülni a focipályát, fel a toronyba, le az első emeltre, keresztül az étkezőn, elhaladni a tanári mellett, végig a folyosón, és már ott is vagyok! (107. oldal)

Vagy amit szerintem minden anyuka előbb-utóbb megtapasztal, hogy az idő tényező bizony elég furán alakul, ha gyereke lesz az embernek, hiszen sosincs idő semmire sem a legtöbbször, mégis minden anya megpróbál olyan módon zsonglőrködni, hogy a családnak a lehető legjobb legyen. Ezzel Borcsa sincs másképp, ráadásul írtó viccesen tálalja is ezt.

Egy másik a mi életünkben is igencsak előforduló szókapcsolat Borcsáék háztartásában is meglehetősen gyakori szó, ez pedig a "Holvana...." kezdetű, aminek egy egész fejezetet szentel. Mélységesen egyetértek szinte minden szavával. Hiszen aki már keresett gumibékát, törött kisautó leszakadt alkatrészeit, unikornisos hajcsatot és hasonlóan fontos dolgokat, az tudja miről szól ez a fejezet. Én is tudom.

Számtalan témát érint a könyv, több nagyobb, és azokon belül sok-sok alfejezettel, mivel  a könyv alapját Fiala Borcsa a címmel azonos elnevezésű blogjában írta éveken át (s amiknek a többségét azért nem szeretném elárulni előre). 

Végezetül egy olyan Búcsú fejezettel zárul, melynek az alcíme: "Borús gondolatok az anyák kollektív felelősségéről", ami arról szól, hogy mi minden az "anyák hibája" ami csak a gyerekkel történik, s ami még külön érdekesség, hogy verses formába van szedve.

Ez a könyv nem akar semmilyen gyereknevelési tanácsot adni, nem mondja meg a tutit, hogy mit hogyan érdemes csinálni, nincsenek általánosságban bevett praktikák, mindössze remek szórakozást nyújt, főképp, ha az ember képes olykor nevetni önmagán is valamint a gyerekek által időnként okozott képtelen helyzeteken.

Habár ez egy pár évvel ezelőtti kiadvány, szerintem mindenki életében lehet aktuális. Mindenkinek ajánlom, aki néha úgy érzi, hogy igazgató a saját családi cirkuszában, továbbá azoknak is, akik kíváncsiak arra, hogy milyen (is) lehet az anyaság roppant humoros formában megírva.

Fiala Borcsa: Egy cirkuszigazgató mindennapjai - Anyaság rocks!, Libri Könyvkiadó Kft.; 2016

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.