Odakozmál a lábasba az ebéd, mert épp valami veszekedés tört ki a gyerekek között és szét kell választani őket, közben a lejárt mosást lassan újra kell mosni, mert nincs idő kiteregetni, de hiszen a szárítón még ott van az előzőleg kimosott adag is, amit le kellene szedni és hajtogatni/vasalni. Mindeközben már bokáig kell gázolni a széthagyott játékokban, amikor végre az eszedbe jut, hogy a tűzhelyen felejtetted az ebédet, és már elfőtt alóla a víz, és még pont van annyi lélekjelenléted, hogy leoltsd, de a következő pillanatban már az 'Anya, nem hagy békééén', és a 'neee, add vissza' köti le a figyelmed, s éppen felkiáltasz, hogy 'Vigyázzatok, kiömlik!', de persze már késő, ki is ömlött. Ismerős, netán nálatok is megtörténik mindennap mint nap? Akkor olvass tovább.
Mert ez, és sok ehhez hasonló dolog a kisgyerekes családoknál napi szinten előfordulhat. Mostanában többször elgondolkoztam azon, hogy hol van a határ a háztartási teendők és a gyereknevelés/gyerekkel töltött idő között? Nem beszélve arról az időről, amit a szülő magára fordít. Megkérdeztem pár kisgyerekes ismerősömet, hogy ők hogyan osztják meg a gyerekekre szánt időt az otthoni teendőikkel, de nem kaptam egyértelmű válaszokat, igaz, mindenhol más-más korú gyerekek vannak, mindazonáltal úgy tűnik erre nincsen magától értetődő recept.
